Ez percepció, ember!

It’s economy, stupid! A híres mondat 1992-ben hangzott el Jim Carville-től, Bill Clinton stratégiai tanácsadójától az elnökválasztási kampányban. A szlogenné nemesült mondat mögöttes üzenete annyi, hogy hiába minden kampány, hiába minden befektetett energia, a választók nem a színes-szagos jövőképek és ígéretek alapján, hanem saját, mindennapi gazdasági közérzetük alapján fogják meghozni döntésüket a szavazófülke magányában. 

Carville-nek olyannyira igaza volt, hogy sokan állítják azóta is, hogy a végső eredményt nagy mértékig meghatározta a választópolgárok azon érzete, hogy az ország gazdasága recesszióban van, amit pedig a FED adatai feketén-fehéren cáfoltak. Igaz, ezeket az adatokat csak a választások másnapján hozta nyilvánosságra a FED. Talán, ha egy héttel korábban publikálnak, akkor nem Bill Clintonnak hívták volna az Egyesült Államok 42. elnökét. 

Ha már 1992-ben ilyen meghatározó szerepe lehetett a szubjektív érzékelésnek, akkor elég nyilvánvaló, hogy a mai, információs társadalmakban, illetve ebben a post-truth világban, amiben élünk, milyen meghatározó is lehet a percepció. Egyre több és több adat birtokában vagyunk, egyre könnyebben hozzá tudunk férni minden kis információ-morzsához, így elvileg egyre racionálisabb döntéseket tudnánk hozni – ehhez képest paradox módon egyre csak nő a szubjektív megítéléseinken alapuló döntéshozatal szerepe. Ez a paradoxon nem csak a politikai döntéseinkre nyomja rá a bélyegét, természetesen. 

Anélkül, hogy nagyon elmélyednénk az egyébként nagyon érdekes behavioural finance-, vagyis viselkedési közgazdaságtan-elméletek között – amelyek lényege éppen az, hogy milyen szubjektív motivációkkal lehet megmagyarázni az objektív adatok alapján időről-időre meglehetősen irracionálisnak tekinthető gazdasági döntéseket – nézzük meg, hogyan hathatnak a percepciók a ma történéseire.

Körülbelül egy hónappal ezelőtt írtunk blogunkon a negyedik negyedév várható gazdasági folyamatairól. Amerika kapcsán elsősorban természetesen az elnökválasztásról és a beinduló kamatcsökkentési ciklusról volt szó. Az elnökválasztási küzdelem továbbra is nagyon kiélezettnek tűnik, egyelőre még nem láttak napvilágot olyan közvéleménykutatási adatok, amelyek akár egyik akár másik jelölt egyértelmű előnyét mutatnák.
Az az egy viszont egyértelműen látszik, hogy a percepció, a szubjektív megélés milyen meghatározó szerepet fog játszani az állampolgárok döntésében most is. Jóllehet a COVID és az energiaválság nyomán évtizedek óta nem látott magasságokba emelkedett az infláció az USA-ban, de a 9.1%-os csúcs után idén szeptemberre már a FED toleranciasávjába tartozó 2.5%-ra csökkent az áremelkedés üteme, miközben az amerikai gazdaság növekedése sem állt le. A legfrissebb közvéleménykutatások szerint ugyanakkor mindezek ellenére a megkérdezettek több, mint a fele még mindig emelkedő inflációt és recessziót érzékel. Vannak olyan elemzők, akik egyenesen úgy fogalmaznak, hogy Kamala Harris tragédiája az lesz, ha a választók nem tudják értékelni azt a gazdaságpolitikai teljesítményt, amit a demokrata kormányzat – az ő aktív közreműködésével - letett az asztalra az elmúlt négy évben.

Magyarország kapcsán a devizaárfolyamon volt a fókuszunk egy hónappal ezelőtt. Nem kellett nagy közgazdasági jóstehetség ahhoz, hogy előre tudjuk jelezni a 400 feletti euróárfolyamot, sajnos. Azzal együtt, hogy a várakozásunk talán hamarabb is beteljesült, mint azt vártuk volna a tényleges szintnél itt is fontosabb a percepció. Hiába „csak” 2.5 százalékkal rosszabb árfolyam a 400 a 390-nél, de mégis lélektani különbséget jelent, ami befolyásolhatja gazdasági, beruházási, befektetési döntéseinket is. Mindezek tetejében mivel egyelőre nem látszik sem olyan jegybanki szándék, sem pedig olyan gazdaságpolitikai esemény, ami meg tudná fordítani a jelenlegi árfolyamtrendet, ezért valószínűleg hosszabb távra is be kell rendezkednünk a 400 pluszos árfolyamra. A 400+ (vagy még inkább az a bizonyos, fentebb említett 2.5%) pedig már közvetlen árfolyamnyomást jelent az importtermékeken keresztül az inflációra.  

Az inflációval kapcsolatban ugyanakkor van egy másik pszichológiai fogalom is, ami rendszeresen elő szokott bukkanni: ez pedig az önbeteljesítő jóslat fogalma. Ha kellőképpen sokan várjuk azt, hogy egy adott termék ára emelkedni fog és épp ezért még az alacsonyabb árak mentén rohamot indítunk érte – akkor az ár, a kereslet-kínálat törvényei miatt is emelkedni fog. Ha kialakul egy ilyen közhangulat a 400+-os árfolyammal kombinálva bizony feladhatja a leckét a gazdaságpolitika döntéshozóinak.

Ceterum censeo: Euróra, magyar!

Szerző: Szabó Sándor

Az arany mindig is kiemelt szerepet játszott a globális pénzügyi piacokon, mint értékmegőrző eszköz. Árfolyama azonban nem állandó. Számos tényező befolyásolja az ár dinamikáját (egyebek mellett a kitermelési költségek, az elérhető lelőhelyek, stv), de különösen a geopolitikai és pénzpiaci folyamatok.

Joggal merülhet fel a kérdés, hogy „hol van az arany”? Az aranykitermelő országoknál, bányákban (főképp Kína, Ausztrália, Oroszország, Dél-Afrika, Kanada), a központi bankoknál és kormányoknál, a magánszektorban és az aranyraktárakban [(a New York-i Federal Reserve Bank, Fort Knox- (USA) és Bank of England (London)].

Az arany modernkori árfolyamára a legnagyobb hatást az aranydeviza-standard rendszer vége, vagyis a dollár aranyhoz kötésének eltörlése (1971) jelentette. A II világháború előtt egyértelműen az arany volt a nemzetközi kereskedelemben az egyes valuták közötti értékmérő – ez volt az aranystandard rendszere. A háború nemcsak a politikai, de a gazdasági viszonyokat is teljes mértékig átrendezte, ezért született meg 1946-ban Bretton Woodsban az új aranydeviza-standard rendszer, amelyben az USA vállalta a dollár korlátlan aranyra váltását, kötött árfolyamon. A megállapodás 1971-es, Nixon általi felmondása következtében az arany árát felszabadították a fix 35 dolláros árból, és a piac kezdte meghatározni az árfolyamot. Az arany ára meredeken emelkedni kezdett, és az évtized végére elérte a 800 dollárt unciánként, de ezzel párhuzamosan az arany elveszítette azt a kitüntetett szerepét, amit addig a világ pénzügyi rendszerében játszott.

Ennek ellenére a központi bankok továbbra is jelentős mennyiségű aranytartalékot tartanak. Amikor egy központi bank aranyat vásárol vagy elad, az természetes módon közvetlen hatást gyakorol az árfolyamra. Például, ha több központi bank egyidejűleg nagy mennyiségű aranyat vásárol, az növeli a keresletet és az árakat. Az is fontos tényező, hogy az aranyra általában akkor nő meg a kereslet, amikor a papírpénz vásárlóértéke gyengül, a kamatlábak alacsonyak, az értékpapírpiacok rosszabbul teljesítenek vagy épp háborús konfliktusok idején.

Az inflációval szembeni védelem egyik eszköze a befektetők számára az arany. Amikor az infláció növekszik, a pénz vásárlóereje csökken, ami miatt sok befektető az aranyhoz fordul, hogy megőrizze a vagyonát. Ezzel párhuzamosan a kamatlábak is szorosan összefüggenek az arany árával. Alacsony kamatkörnyezetben az arany vonzóbbá válik, tekintve, hogy a kötvények vagy más kamatozó eszközök hozama kevésbé csábító.

A geopolitikai feszültségek, mint a háborúk, politikai viszontagságok és instabilitás vagy gazdasági szankciók szintén növelik az arany keresletét. Az aranyat gyakran „menedékeszközként” emlegetik még ma is. Amikor egy-egy nemzetközi konfliktus vagy gazdasági válság bontakozik ki, az arany ára szinte törvényszerűen emelkedni kezd. Ez történt Ukrajna Oroszország általi inváziója idején, 2022 februárjában is, de számos más példát is sorolhatunk erre az elmúlt évtizedekből. Ez történt egyebek mellett 1979–1980-ban az iráni iszlám forradalom és túszválság idején, a 9/11-es terrortámadásokkor, a 2008-as globális pénzügyi válság során, vagy épp a COVID következtében is.

A geopolitika mellett az arany ára természetesen függ a piaci folyamatoktól is. Az arany ára általában fordított kapcsolatban áll az amerikai dollár árfolyamával. Az aranyat többnyire dollárban denominálják, egy erős dollár csökkentheti az arany iránti keresletet, hiszen a más valuták birtokosai számára drágábbá válik az arany megvásárlása. Amikor viszont a dollár gyengül, az arany iránti kereslet megnő, ami felfelé tolja az árakat. A globális gazdasági növekedés lassulása vagy visszaesése szintén növelheti az arany iránti keresletet. Amikor a gazdasági kilátások bizonytalanok, az arany biztonságos menedékként funkcionál, és sokan fordulnak hozzá, hogy megőrizzék vagyonukat. Ugyanakkor, ha a globális gazdaság erőteljes növekedést mutat, az arany ára általában csökkenni kezd, mivel a befektetők inkább más eszközökben látják a jobb hozampotenciált.

Éppen ezért az arany piacára a befektetők hangulata is jelentős hatást gyakorol. Amikor a piacokon pesszimizmus uralkodik, például gazdasági lassulás vagy tőzsdei zuhanások idején, a befektetők hajlamosak aranyba fektetni. Ezzel szemben, ha a piacok optimisták, és növekedést várnak, az arany iránti kereslet csökkenhet. Ebből a szempontból különösen érdekesek az elmúlt kicsivel több, mint két év folyamatai: miközben - részben a már említett geopolitikai feszültségek nyomán- folyamatosan emelkedik az arany ára, de a tőzsdék is jól teljesítenek, vagyis nem lehet a rekord magasságokban található árfolyamot csak a hagyományos tényezőkkel megmagyarázni. Az arany piaca is átalakulóban van, alkalmazkodva az új világpiaci realitásokhoz, reagálva az új kihívásokra és keresleti tényezőkre.

Az elmúlt években nem unatkoztunk a pénz- és tőkepiacokon: 2020, a pandémia kitörése óta hol az egészségügyi vészhelyzet, hol a politikai körülmények, majd a háború, az energiaárak és az infláció elszabadulása, valamint számos egyéb tényező gondoskodott a változatosságról a piacokon.

Ráadásul úgy néz ki, izgalomból maradt még bőven a 2024-ből hátralévő három és fél hónapra is. Nemcsak ennek a pár hónapnak, de a következő minimum négy évnek is meghatározó eseménye lesz az amerikai elnökválasztás. Bár a fej-fej mellett álló jelölteknek köszönhetően jelenleg lehetetlen megjósolni, hogy a jelenlegi demokrata alelnök, Kamala Harris, vagy a négy év szünet után újrázni próbáló Donald Trump lesz-e a befutó, de két dolog biztosnak látszik. Egyrészt az elmúlt ötven év statisztikái alapján a piacok teljesítménye nem függ attól, hogy épp demokrata vagy republikánus elnök irányítja-e az Egyesült Államokat.

Másrészt bármelyik jelölt is győz – különböző irányokból, de – várhatóan hozzá fog nyúlni a jelenlegi költségvetési szerkezethez. Trump radikális adócsökkentést helyezett kilátásba, tovább támogatva a legfelsőbb jövedelmi kategóriába tartozókat, míg Harris várhatóan növelni fogja az állami (elsősorban infrastrukturális) beruházások mértékét. Mindezekkel együtt – illetve számítva a régóta várt kamatcsökkentési ciklus tényleges megindulására – sem várunk nagy gazdasági megrázkódtatást az amerikai gazdaságban, bármi lesz is a választás kimenete. Ha piackonform módon szeretnénk kifejezni magunkat, akkor azt mondhatnánk, hogy a soft landingre ma sokkal inkább fogadnánk, mint a hard verzióra.

Európa kilátásai már nem ennyire egyértelműek, részben a még mindig rengeteg áldozatot követelő és folyamatos geopolitikai bizonytalanságot jelentő orosz-ukrán háború miatt, részben pedig a kontinens meghatározó országait (mindenekelőtt Németországot és Franciaországot) jellemző politikai bizonytalanság okán. Mindemellett azonban nagymértékben mérséklődött az eurózónában az inflációs nyomás, a pénzromlás átlagos üteme visszatérőben van az EKB által is elfogadhatónak tartott 2 százalékos szint közelébe, ami az európai kamatvágások lehetőségét is megteremti. 

Sajnos a legkevésbé optimista képet a magyar gazdaság kilátásait illetően kell megfogalmaznunk. Jelenleg talán a GDP növekedési üteme az egyetlen olyan mutatószám, ami bármilyen pozitív üzenettel bír. Az európai uniós források (akár végleges) elmaradása, a költségvetési helyzet vagy a forint árfolyamának bizonytalansága ugyanakkor számos kérdést vet fel a gazdaság stabilitása és a további növekedési kilátások tekintetében is. Noha számos pletyka kering a hazai bankpiacon az esetleges további gazdaságélénkítő lépésekkel (például a jelenlegi kedvezményes hitelprogramok felpörgetésével kapcsolatban), de nagy kérdés ezeknek az intézkedéseknek a finanszírozhatósága. Természetesen a kormányzatnak mindig is voltak és vannak lehetőségei alternatív hazai és nemzetközi finanszírozási források felkutatására, újabb és újabb partnerek bevonására, de egy ilyen lépéssorozat mindig kiemelt kockázattal jár a piaci stabilitás szemszögéből. Éppen ezért a hazai folyamatok kapcsán a várakozásaink lassuló ütemű kamatcsökkentést és tovább gyengülő forintárfolyamot vetítenek előre 2024 utolsó hónapjaira.